Információ

Népszerű eladások

BEMUTATKOZÁS

Vállalkozásunk 10 éves sportszer, sportfelszerelés forgalmazás után fordult a szabadtéri tornapálya eszközök gyártása, illetve tornapályák építése felé. Az ezen a téren történt dinamikus fejlődés eredményeként mára - az utóbbi három évben eszközeinkből megépült, több mint 30 tornapályának köszönhetően – a hazai paletta talán legsikeresebb vállalkozásának vallhatjuk magunkat. Ezt - többek között - vélhetően az alábbiaknak köszönhetjük:

  • A Testnevelési Egyetem nappali tagozatán szerzett diploma, mely elsősorban az eszközök megtervezésénél, összeállításánál, illetve elhelyezésük megtervezésénél nyújt komoly szakmai segítséget.
  • A sporteszközök kereskedelmében eltöltött közel 15 éves tapasztalat.
  • A kizárólagos profil, mely lehetővé teszi, hogy Vállalkozásunk csak és kizárólag a tornapályák eszközeinek gyártására, illetve azok megépítésére koncentrálja minden figyelmét és tudását, mivel e mellett semmilyen más jellegű tevékenységet nem végzünk.
  • A munkafolyamatok egy személyben történő megtervezése, megszervezése és személyes végigkísérése, mely nagyfokú rálátást eredményez a megvalósítás különböző fázisának minden apró részletére. Nálunk egy kézben összpontosul az összes mozzanat koordinálása, a Megrendelő igényeinek felmérésétől kezdve, az eszközpark elhelyezésének megtervezésén keresztül, egészen a telepítés befejezésig minden.
  • A több száz álalunk legyártott eszköz folyamatos kontrolálása, valamint a változatos helyszíneken (az ártéri erdőtől kezdve, egészen a börtönig) történt telepítéseken szerzett megannyi tapasztalat nagyban hozzájárul a további szakmai fejlődéshez. Ezáltal a megvalósítás minden szakaszában a legtöbbet hozhatjuk ki a rendelkezésre álló lehetőségekből.

Az általunk megalkotott Vas-Gyúró Kültéri Street Workout Tornaeszköz Családot pedig az alábbi szakmai szempontok alapján szeretnénk megtisztelő figyelmükbe ajánlani:

Kültéri tornaeszköz családunk a szabadidejükben változatos testmozgásra vágyók, az iskolák, intézmények keretein belül sportolók, illetve az aktívan sportot űzők igen széles rétegének készült:

  • Az alkalomszerűen, illetve rendszeresen mozogni vágyók részére - harcot hirdetve a mozgásszegény életmód és a szabadidő hasznos eltöltésének szűkös lehetőségei ellen – ingyenes biztosítanak tartalmas mozgáslehetőséget a szabadban minden korosztály számára, szinte az egész év folyamán.
  • Használata a testnevelés órák, illetve a különböző sportfoglalkozások anyagába is remekül beépíthető. Az elvégezhető gyakorlatok sokszínűsége révén alkalmas az egész test átmozgatására - akár a tanórák közti szünetekben is - rövid idő alatt intenzív mozgásélményt és szellemi felfrissülést biztosítva ezzel a fiataloknak.
  • Az aktívan, egyesületi szinten sportolóknálnöveli az edzés variációs lehetőségeit, illetve változatosságát, az edzésmunka eddig csak torna-, vagy konditeremben végezhető gyakorlatainak szabadban történő végrehajtásának biztosításával.
  • Korosztálytól és edzettségi állapottól függetlenül - az eszközökön végezhető gyakorlatok sokszínűsége által - alkalmas az egész test átmozgatására, erőfejlesztésre, nyújtásra, állóképességi, koordinációs és dinamikus képességek fejlesztésére.

Az eszközök közös jellemzői:

  • az iskolai, az egyesületi, és a szabadidős sporthoz is kiválóan hasznosíthatóak
  • közösségi helyszínt teremthetnek a sportolni vágyók számára
  • bárki számára ingyenesen biztosítják a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét, illetve az aktív testedzést
  • mindenki saját testsúlyával végezheti a gyakorlatokat, így korosztálytól és edzettségi állapottól függően egyénileg adagolható a terhelés mértéke
  • időjárásállóak, gyakorlatilag nincs fenntartási, üzemeltetési, fenntartási költségük
  • nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket, így nincs sem ebből származó balesetveszély, sem kopás-elhasználódás okozta meghibásodási lehetőség
  • külön is megvásárolhatóak, az eszközpark a későbbiek során bármikor bővíthető

Tornaeszközeink kültéren szinte bárhová elhelyezhetőek, mint például:

  • sportpályákra
  • iskolák, intézmények udvarára
  • közterületre, futópályák, sétányok, bicikli utak, játszóterek mellé
  • strandokra, parkokba, kirándulóhelyekre
  • nagyobb cégek, irodaházak udvarára
  • üdülőkbe, szállodákba, wellness hotelekbe, kempingekbe
  • lakótelepek, lakóparkok, családi házak kertjébe, udvarár
  • szabadidő- és kalandparkokba, állat-és növénykertekbe
  • bevásárlóközpontok, benzinkutak mellé

Rólunk mondták:

"Testnevelő tanárként kiemelten hasznosnak tartom a tornaeszköz családot, amelyet mi is rendszeresen használunk a testnevelés órák megtartására. Legnagyobb előnyét abban látom, hogy a tanulók önként és lelkesen teszik próbára magukat az eszközökön, amelyek főleg a törzs- és vállizomzatot fejlesztik nagyon hatékonyan. Ezekre, az elsősorban a testtartás szempontjából rendkívül fontos  izomcsoportokra egyébként nagyon nehéz olyan feladatokat kitalálni, amelyeket a fiatalok szívesen végeznének".

Fehér László, testnevelő tanár